sKI43 - EPLÉNY
Az ingyenes havas gyermeksíeltetés – mely először 2021-ben Ski43 néven indult el az eplényi Síaréna szervezésében – már négy szezont megért és az évek során közel 45 500 résztvevőt látott vendégül az ország összes megyéjéből. Ez a létszám már önmagában is bizonyítja a program sikerét, keresettségét, népszerűségét és annak létjogosultságát.
A programelem alapgondolata, hogy az amúgy is elidegenedő világban minél nagyobb létszámban mozgassunk meg gyerekeket, juttassuk őket olyan élményekhez, ismertessük meg őket olyan sportolási lehetőségekkel, amelyeket egyéb körülmények között egyáltalán nem, vagy csak jelentős anyagi áldozatok árán tapasztalhatnának meg. Külön bónuszként mindezt szabad levegőn, természetes körülmények közt tehetik, kiszabadulva a hétköznapi környezetből.



Program leírása
Mit nyújt a program?
A jól kidolgozott és megszervezett működésnek köszönhetően akár napi 325 gyerek is megismerkedhet alapfokon a síeléssel, és szándékaink szerint a szezonban 9000 gyerek számára szerzünk önfeledt, sikerélményekkel teli pillanatokat.
Szeretettel várunk benneteket idén már ötödik alkalommal Eplényben, a 2025-2026-os tanévben is!
Programunk célja, hogy minél több gyerek ismerkedhessen meg a síelés örömeivel.
Vállalásunk a program keretein belül ennek a sportágnak az ingyenes, alap szinten történő oktatása, élményszerzés, kedvcsinálás, ismerkedés.
A program, jellegéből adódóan azon túl, hogy tömegesen juttatja élményhez és sportolási lehetőséghez a diákokat, alkalmas arra is, hogy minőségi időtöltést is biztosítson a csoportok számára. Mivel teljes osztályközösségek látogatnak el hozzánk, így a gyerekek egyszerre részesülhetnek egyéni sikerélményekben és megtapasztalhatják közösségépítő együttlét érzését.
Milyen időtartamban?
A síelés programelemet a téli síszezon ideje alatt Síaréna nyitva tartásához igazodva hétfőtől-péntekig, tervezetten napi 6 időpontban bonyolítjuk, 2-2,5 óra időtartamban.
Hány főre?
A csoportok tervezett létszáma: 20-30 fő. Az osztályok tényleges létszámától függően azonben ettől indokolt esetben el lehet térni. Ezt az alábbi elérhetőségek valamelyikén kérjük egyeztetni:
info@sport43.hu, +36 70 624 3822
Milyen életkor számára?
A síelés programelemre a 6-18 éves korosztályt várjuk az általános és középiskolákból.
Amit biztosítunk
- Ingyenes tanpálya használat a Síaréna A7-es pályájának aljában
- Ingyenes alapszintű oktatás szakképzett oktatóink segítségével
- Ingyenes sífelszerelés kölcsönzés – bakancs, léc, sisak – azok számára, akiknek nincs felszerelésük (fontos, hogy azok, akiknek van, hozzák magukkal!)
Mit hozz magaddal
- A gyerekek a programra az időjárásnak megfelelően réteges, meleg és lehetőség szerint vízálló öltözékben érkezzenek!
- Gyakorlatilag minden szükséges felszerelést (síléc, cipő, sisak) biztosítunk a gyerekek számára, de amennyiben valakinek van saját felszerelése, és azt szeretné használni a program során, kérjük, hozza magával.
Kapcsolat
-
Kiss Marianna
+36 70 624 3822
info@sport43.hu
A foglalkozások menete
- csoportok fogadása, tájékoztatás, eligazítás
- az előzetesen megadott adtatok szerint összekészített felszerelések kiosztása, ezek felvételének segítése (síbakancs, léc, sisak, megkülönböztető mellény)
- bemelegítés, oktatás, levezetés
- a programon a síelés alapjait oktatjuk, hiszen a tapasztalatok alapján főleg olyan gyerekek érkeznek, akik még soha nem síeltek. Az oktatás célja, hogy a gyerekek a tanpályán megtanuljanak elindulni, megállni, manőverezni, a húzóliftet használni és a foglalkozás végén csúszó élményben is legyen részük
- haladóbb szinten síelő gyerekek számára az oktatással a technikájuk fejlesztését, korrekcióját célozzuk meg
- foglalkozások végeztével a felszerelések visszavételezése
Partnereink
Fontos információk
- Egy-egy csoport a programelemen csak egy alkalommal vehet részt a 2025-2026-os tanév során.
- Amennyiben a számotokra megfelelő időpontot már foglalt, lehetőség van várólistás jelentkezésre. Lemondás esetén a várólistás jelentkezés automatikusan élesedik.
- Kérjük, hogy amennyiben tudomásotokra jut, hogy a foglalt időpontban mégsem tudtok részt venni a programon, azt HALADÉKTALANUL ÍRÁSBAN jelezzétek felénk, hogy fel tudjuk szabadítani a helyeket más, a programra várakozó csoportok számára.
- Kérjük, hogy akik messzebbről, vidékről érkeznek, ne a reggeli kezdő időpontokat válasszák, mert ha bármi miatt késnek, egész nap az összes csoport csúszni fog miattuk!!!
-
Időpontfoglalásra saját rendszerünket használjuk, ami az alábbi linken érhető el:
https://app.43world.hu/login
MÁTRASZENTISTVÁN
A Mátraszentistváni Sípark 800 méter körüli magasságban fekszik, kristálytiszta hegyi levegővel és változatos pályarendszerrel. Célunk, hogy minél több diák és pedagógus megtapasztalja a síelés örömét biztonságos, inspiráló környezetben.
A Síparkban hazánk legnagyobb havas Síoktató Parkja vár, ahol a teljesen kezdőktől a magabiztosabban csúszókig mindenki talál fejlődési lehetőséget. A síiskola bázisa központi elhelyezkedéssel rendelkezik, parkolók és a kölcsönző mellett; innen könnyen elérhetőek a tanulópályák és felvonók. Lépésről lépésre: kezdő csoportok a tanulópályán, középhaladók a kis korongos felvonón, haladók piros és fekete pályákon gyakorolhatnak.



Program leírása
A park mérete és infrastruktúrája lehetővé teszi iskolai csoportok biztonságos, hatékony oktatását, ahol szakképzett és tapasztalt oktatók várják a diákokat – minden tudásszinten, nagy türelemmel és lelkesedéssel.
Hetente 1-2 előre egyeztetett időpontban, maximum 20 fős csoportot tudunk fogadni 6-18 éves korosztályban. A foglalkozások időtartama a csoport létszámától és tudásszintjétől függ, 2 – 2,5 órás programmal, hétfőtől – péntekig.
A program idejére díjmentesen tudunk felszerelést biztosítani minden résztvevőnek, akinek szüksége van rá. A felmerülő felszerelési igényeket a csoportkísérők az erre a célra szolgáló adatbekérő adatlapon tudják rögzíteni, amelyet az időpontfoglaló rendszerben, az időpont lefoglalásakor tudnak letölteni. Fontos, hogy az adatlapot a rendszerbe nem tudják feltölteni, azt kitöltés után e-mailben szükséges visszajuttatni a helyszíni szervezőnek.
A program idejére díjmentesen tudunk felszerelést biztosítani minden résztvevőnek, akinek szüksége van rá. A felmerülő felszerelési igényeket a csoportkísérők az erre a célra szolgáló adatbekérő adatlapon tudják rögzíteni, amelyet az időpontfoglaló rendszerben, az időpont lefoglalásakor tudnak letölteni. Fontos, hogy az adatlapot a rendszerbe nem tudják feltölteni, azt kitöltés után e-mailben szükséges visszajuttatni a helyszíni szervezőnek.
Amire a résztvevőknek szüksége lehet:
- Réteges, időjárásnak megfelelő síöltözet (téli kabát, nadrág, kesztyű, sapka vagy sisak)
- Sífelszerelés, ha saját van (lécek, cipő), ha nincs, kölcsönözhető díjmentesen.
- Síszemüveg, bukósisak használata erősen ajánlott.
- Innivaló, energiapótlás (pl. üdítő, energia snack)
- Jó hangulat és nyitottság az új élményekre!
Kapcsolat
-
Helyszín: 3235 Mátraszentistván Sípark
https://www.sipark.hu/fooldal -
E-mail csoportok számára:
Illés Andrea (+36 20 959 2095)
adminisztracio@sipark.hu - Előzetes bejelentkezés szükséges. Kérjük, vedd fel a kapcsolatot a program koordinátorral az időpont egyeztetés miatt.
A foglalkozások menete
- csoportok fogadása, tájékoztatás, eligazítás
- az előzetesen megadott adatok szerint összekészített felszerelések kiosztása, akinek szükséges
- az első blokkban a tanulók megismerkednek a felszereléssel, síléccel, sícipővel, a tanulópályával, különösen a kezdők esetében.
- játékos gyakorlatok: pl. varázsszőnyeg, baby-lift, síforgó segítségével a tanulópályán.
- a program végén a kölcsönzött felszerelések visszavételezése.
Fontos információk
- A síoktatás a Sípark területén kizárólag a Síiskola engedélyével végezhető, az oktatást a Mátraszentistváni Síiskola Egyesület szakképzett oktatói végzik.
- A pályák állapota, hóviszonyok és liftek száma változhat.
- Mindenki saját felelősségére veszi igénybe a sípályát, tartsd be a FIS szabályokat és figyelj más síelőkre.
- Egy csoport egy tanévben egy alkalommal vehet részt a programban.
- Amennyiben lemondásra kerül a foglalt időpont, minél hamarabb jelezzétek.
- Az időpontok fixek, az órák a megadott időpontoktól eltérő kezdésére nincs lehetőség.




